• Mar Galliti skin care & botanicals

A Hidratálókrém - Blue Poppy Balancing Moisturizer


Nehéz volt eldönteni, hogy melyik termék bemutatásával kezdjem, de végül magától értetődően a Kék Mák Kiegyensúlyozó Hidratálókrémre esett a választásom. Minden szempontból izgalmaz kis krémről van szó: a neve, a színe, az illata, a benne lévő hatóanyagok miatt.

Természetesen a kék mákolaj egy roppant tápláló esszenciális zsírsavakban gazdag olaj, mely tartalmaz kálciumot, magnéziumot, vasat és E vitamint is. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően táplálja és védi a bőrt. A hozzá fűződő kedves gyermekkori emlékeim miatt választottam már a krém tervezésének elején ezt az olajat. Vidéken, - ahol mindenkinek volt kisebb, nagyobb kertje és a társasági élet egy része, a pletykák átadása is itt történt a szomszédok között, - én nagyon kedveltem az a két idős nénit, akik a szomszédunkban laktak. Az ő kertjük ékessége volt minden nyáron a mák. Magas, vékony növény egészen papírvékony, finom virágszirmokkal, amelyben a legizgalmasabb rész a mák guba, benne pedig a sok apró mákszem. Ezeknek az apró kékes színű mákszemeknek a hideg préseléséből nyerik ezt a csodás olajat.

Végül a kék szín is vezérelem lett egy-egy további összetevő kiválasztásánál. Így került bele a csodás búzavirág hidrolátum a termékbe, mely egyébként nagyszerű tonik száraz, érett bőrre vagy a duzzadt szemkörnyéki területre. Illetve a meseszép kék cickafark illóolaj, mely segíthet a bőrgyulladások enyhítésében, nyugtató, sebgyógyulást elősegítő. Hidratálókrémünk különleges, világoszöld színét is részben ennek a csodás illóolajnak köszönhetjük.

Ha minden összetevőről részletesen szeretnék mesélni, akkor egy egész könyvet kellene írnom, így most hatóanyag szempontból kiemelném még az acmellát és egy különleges tengeri alga kivonatot. Az acmella egy egzotikus, Dél-Amerikában őshonos növény, amely nagy mennyiségű aktív hatóanyagot tartalmaz. Többek között izomlazító hatású, így segíthet a finom ráncok kisimításában. A másik a tengeri alga kivonat, mely magas karotinoid, esszenciális zsírsav és szterol kombinációjának köszönhetően serkenti a kollagén termelést és lenyűgöző hatással van a bőrre.

Az illat maga határozottan emlékeket ébresztő és kellemes mind nőknek és férfiaknak.

Jelenleg Homoktövis Arctisztító Balzsamunkkal párban, díszdobozban is kapható!

Ha bármilyen további kérdésetek van, keressetek bátran!

Zita

#bluepoppy #greenbeauty #holisztikus

Mar Galliti skin care & botanicals

Hasznos linkek

Kövess minket!

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót

Később le is tudsz iratkozni, valamint kérésre 3 munkanapon belül töröljük az adataidat melyről rendszerüzenetben értesülsz.

© 2017 Mar Galliti skin care & botanicals | Minden jog fenntartva!
Web design: Havasi Betti - Amavi Design