top of page
BIK_1707_72.jpg

Mar Galliti levendulás – Drávamente, Bolhó

Már biztosan olvastatok a levendulaföldemről, hiszen velük kezdődött a Mar Galliti és minden, ami vele kapcsolatos. 4000 levendula-palántával.

A levendulaföldem finoman megbújik Magyarország déli határa mellett, és csupán néhány méterre található a Dráva folyótól. Itt nőttem fel, így ez a vidék rengeteg kedves emléket őriz a gyerekkoromból. Örülök, hogy a levenduláimat itt tudhatom, így őrizve és összekötve a múltat, a jelent és a jövőt.

BIK_1683_72.jpg
BIK_1712_72.jpg

Szeretem ezeket a növényeket, és azt, amerre visznek engem. Erre az utazásra, amin úgy érzem, azt csinálhatom, amit igazán szeretek, azokkal a csodás emberekkel, akiket szeretek. Rengeteg jó hangulatú fotózásunk volt már a levendulásban. Sőt a legeslegelső Mar Galliti fényképek is itt születtek. Mégis a levenduláim mindig többet tudnak adni, mutatni magukból, a környezetükből. Mégis úgy éreztük, hogy idén voltak a legszebbek.

BIK_1675_72.jpg
BIK_1729_72.jpg

Szeretek kint lenni a levendulaföldemen. Bár rengeteg munkával jár, és természetesen nem egyedül végzem, van valami különleges abban, ahogy gondoskodunk a növényeinkről, látjuk őket növekedni, virágozni és adni.

 

Adnak inspirációt, egy nyugodt helyet, hűséges barátokat és a legcsodálatosabb levendula-illóolajat és -hidrolátumot a világon.

levendula.png
BIK_1697_72.jpg

Csodás gyógyító energiájuk a szíve a márkának, a termékeimnek és mindennek, amit csinálok.

bottom of page